Iskolai karácsony

Iskolai karácsonyi ünnepségünket idén rendhagyó módon a templomban tartottuk. Nagy köszönetet mondunk ezért a lehetőségért Dr. Kasuba Róbert plébános úrnak. A színdarabot a 4. osztályos tanulók, valamint Arany Bence és Bodzás István Boldizsár 7. osztályos diákok adták elő. A darab Bodzás István tanár úr tollából született meg, címe: „Keresd a csillagot”. A darabot a gyerekek Fekete Angéla tanítónő irányításával tanulták meg, az ő munkáját segítette Máté-Fehér Anna és Bodzás István. A jelmezek és díszletek elkészítéséhez Kovács Sándorné Éva néni, Fülöpné Borsos Ágnes, Máté György és Gyenesné Deli Delila nyújtott segítséget. Köszönjük Horváth Csabáné Erika néninek a kölcsön kapott jelmezeket.
Gratulálunk mindenkinek, aki hozzájárult az előadás sikeréhez!

Advent

A városi adventi rendezvények negyedik állomásaként 2022. december 18-án -az ünnepélyes gyertyagyújtás és délelőtti szentmise után- a Nepomuki Szent János-templomban mutatta be 21 negyedikes és 2 hetedik osztályos diákunk a több hónapos felkészüléssel betanult, az advent lényegét megragadó, s a karácsonyváró hangulatot hűen tükröző betlehemi játékát. A ’ Keresd a csillagot! ’ című előadás három kollégánk összefogásának gyümölcse: a mű szövegkönyvét Bodzás István alkotta meg, a jeleneteket és a táncbetétet Fekete Angéla tanította be, akinek munkáját Máté-Fehér Anna segítette a felkészülés időszakában. Köszönjük pedagógusaink áldozatos munkáját, valamint a jelmezek tervezését és kivitelezését végző Kovács Sándorné, Fülöpné Borsos Ágnes, Gyenesné Deli Delila és Máté György hathatós segítségét is, akik nélkül ez az előadás szintén nem jöhetett volna létre.
Emellett szeretnénk köszönetet mondani Dr. Kasuba Róbertnek és Horváth Csabánénak, akik a művelődési ház felújításának idejére helyszínt biztosítottak idei karácsonyi színdarabunk próbáihoz és bemutatásához, valamint -a szülők mellett- jelmezekkel és kellékekkel segítették diákjaink felkészülését. Szintén köszönettel tartozunk a fellépők jutalmazására egy-egy tábla csokit biztosító szülői munkaközösségnek és az előadásról fotókat készítő Szijj Istvánnak.
A betlehemi játékok szereposztása a következő volt:
Gáspár: Török Levente
Menyhért: Bán Csongor Zétény
Boldizsár: Kovács Kristóf
Álruhás Angyal: Juhász-Nagy Dorka
Mária: Papp Lili Viktória
József: Márton Martin
Heródes: Bodzás István Boldizsár
Főfeleség: Kardos Gina
Udvarhölgyek: Bíró Aliz, Csókás Hanna, Kalender Sevgili Meryem
Főpásztor: Szalóki Balázs
Segédpásztor: Dudás Bence Csaba
Csodabárány: Murvai Vanessza
Királyi szolgálók: Sági Liza, Takács Dzsenifer, Danyi Laura Ildikó
Ijedt pásztor: Kocsis Zoltán
Kém: Nagy Álmos
Palotaőr parancsnok: Arany Bence
Katonák: Furka Bálint Levente, Erdei Zsolt
Székhordó: Duda Attila
Gratulálunk az összes szereplőnek, a felkészítő pedagógusoknak és az előadás létrejöttét bármilyen módon is támogató közreműködőknek!

Dér-est

Hagyományainkhoz híven idén is megrendeztük a Dér–estet, melyen tehetséges, művészetekkel foglalkozó diákjaink mutatkoztak be. Az estet intézményünk igazgatónője Szabó Zsuzsanna nyitotta meg.
Iskolánkban már nagy múlttal rendelkezik a művészetoktatás. A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola művésztanárai és a szegedi Spirit Alapfokú Művészeti Iskola tánctanárai oktatják nebulóinkat. Zenészeinkkel Pap Anikó és Takács Zoltán, néptáncosainkkal Csókási Imre foglalkozik. Társastáncokat Balla Petra és Szalai Dénes tanít a gyerekeknek. Természetesen a Dér–estre is ők készítették fel a diákokat. Az est folyamán iskolánk ügyes szavalói és diákszínjátszói is bemutatkoztak. Őket Debreczeni Istvánné, Luczóné Hati Judit, Bodzásné Bozó Mariann és Bodzás István készítette fel. Másodikos diákjaink esernyőtánccal lepték meg a közönséget, melyet Luczóné Hati Judit és Maczelkáné Szabó Mária irányításával tanultak meg. Képzőművész diákjaink egy kiállítás keretében mutatkoztak be. Alkotásaikat Rónai Emilné irányításával készítették el. Aranka nénivel iskolánk tanulói is csodálatos képeket készítettek rajz órákon és mögöttük az alsó tagozatos kisdiákok sem maradtak le. Rajzaikkal Bárdosné Kurunczi Edit és Borovics Nóra tanárnők díszítették fel az emeletes iskola zsibongóját és magyar tantermét.

MosolyManók

Kedves Kollégák, Szülők, Gyerekek! Kedves Lakosság!
Szeretnénk hálánkat és köszönetünket kifejezni jótékony tevékenységükért!
A MosolyManók felhívására 114 doboznyi ajándék érkezett intézményünkbe, amellyel nekünk is sikerül varázslatossá tenni a karácsonyt és mosolyt csalni a szeretet ünnepén azoknak a gyerekeknek az arcára, akik talán nem is igazán várják az ünnepet.
Büszkén osztjuk meg a gyönyörűen becsomagolt, szállításra előkészített ajándékainkat. A csomagokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat juttatja el karácsonykor a rászoruló gyermekek részére.
Adni örömteli dolog!
Köszönjük a segítséget!