Sajátos nevelési igényű gyerekek térségi szépíróversenye

2023. március 24-én második alkalommal adott otthont iskolánk az alsó tagozatos sajátos nevelési igényű tanulók számára rendezett térségi szépíró versenynek. A hiánypótló megmérettetést egy évvel ezelőtt azzal a céllal hívta életre intézményünk, hogy a mai felgyorsult, digitalizált világban egyszerre hívjuk fel a figyelmet a kézírás fontosságára, miközben pozitív megerősítést adunk a tanulási nehézségekkel küzdő SNI gyermekek számára is.
Az idei versenyen a tankerület térségi intézményeinek 12 kisdiákja (a benevezett versenyzők közül többen betegség miatt nem tudtak megjelenni) évfolyamonként mérte össze íráskészségét, oly módon, hogy 30 perc alatt az osztályfokuknak megfelelő vonalazású lapon, korosztályuknak megfelelő mennyiségű nyomtatott szövegről másoltak, legszebb kézírásukkal. A végső elbírálásnál nem csak a tanulók írásképe, de az adott idő alatt sikeresen lemásolt szöveg mennyisége és a gyermekek helyesírása is döntő szerepet játszott. A versenyzők – hagyományainkhoz hűen – előre kihúzott sorszámokkal versenyeztek, s a számok mögött rejlő neveket csak a sorrend felállítása után ismerhette meg a zsűri.
Az írásmunkák elbírálásának nehéz feladatára három nyugdíjas tanítónkat (Fülöpné Borsos Ágnest, Kis Lászlónét és Vass Sándornét) kérte fel intézményünk, akik örömmel tettek eleget a felkérésnek, majd a kézírások alapos kielemzése és hosszas tanakodás után a következő módon rangsorolták a versenyzőket:
2. osztály:
I. helyezett: Báthory Tamás (Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
II. helyezett: Bodócsi Zalán Áron (Makói Katolikus Általános Iskola és Óvoda)
III. helyezett: Török Antal Krisztofer (Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola, Makó)
3. osztály:
I. helyezett: Hajdú Mira (Földeáki Návay Lajos Általános Iskola Földeák)
II. helyezett: Fodor Viktor (Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola, Makó)
III. helyezett: Urbán Tamás (Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
4. osztály:
I. helyezett: Pataki Róza Lujza (Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
II. helyezett: Mónus Nikoletta Renáta (Földeáki Návay Lajos Általános Iskola Földeák)
III. helyezett: Nagy Álmos (Csanádpalotai Dér István Általános Iskola)
Ebben a tanévben iskolánk Nagy Álmos (Máté-Fehér Anna tanítványa) személyében egyetlen alsós tanulót nevezett a versenyre, aki tisztes helytállásának köszönhetően nagy örömünkre idén is dobogós helyezéssel zárta a megmérettetést. Gratulálunk neki és valamennyi díjazottnak, valamint az őket felkészítő tanító néniknek! Emellett köszönjük a színvonalas szervezést Luczóné Hati Judit alsós munkaközösség – vezetőnek, akit tanítótársai és az iskola ügyviteli személyzete segítettek a több hetes előkészítő munka és a verseny zökkenőmentes lebonyolítása során.
Hálásan köszönjük a tankerület anyagi támogatását, aminek köszönhetően jutalomkönyvekkel, apró ajándékokkal és finomságokkal gazdagodva, egyetlen versenyző sem távozhatott üres kézzel intézményünkből.
Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk köszönetet mondani a gyerekek és felkészítőik vendéglátásához biztosított házias süteményekért a Fészek Klub tagjainak, valamint a versenyzők jutalmait egy-egy tábla csokoládéval kiegészítő Fekete Irénnek (iskolánk volt gyógypedagógusának).

Sajátos nevelési igényű tanulók térségi szavalóversenye

Idén második alkalommal rendeztük meg iskolánkban a Sajátos nevelési igényű tanulók térségi szavalóversenyét. A Makói Általános Iskola és AMI Almási Tagintézménye, a Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola valamint a Szignum Kéttannyelvű Egyházi Általános Iskola tanulói és tanárai tisztelték meg versenyünket részvételükkel. Iskolánkat Babrányi Róbert és Balog Bianka képviselte.
A zsűri dicséretben részesített minden résztvevőt a tisztes helytállásért, Ádókné Debreczeni Ilona a zsűri elnöke értékelésében külön kiemelte, hogy mindenki hibátlanul elmondta versét és ügyesen szerepelt, pedig a kamaszkorban ez kifejezetten nehéz feladat.
A versenyen a következő eredmények születtek:
Az 5-6. osztályos korcsoportban:
1. helyezett lett: Köblös Fanni
2. helyezett lett: Sólya Lili Patrícia. Ők mindketten a Makói Általános Iskola és AMI Almási Tagintézményéből érkeztek. Felkészítő nevelőjük: Pallagi Beáta
3. helyezett lett: Fodor Lili. Lili a Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola tanulója. Felkészítő nevelője: Lakatos-Tóth Anna
Különdíjat kapott: Horváth Brendon Antal, aki a Szignum Kéttannyelvű Egyházi Általános Iskolából érkezett. Felkészítő tanára: Dóczi Laura.
A 7–8. osztályos korcsoportban:
1. helyezést ért el: Galgóczi Erik László. Ő a Makói Általános Iskola és AMI Almási Tagintézményéből érkezett. Felkészítő tanára: Kiss Józsefné.
2. helyezett iskolánk tanulója Balog Bianka lett. Biankát Bodzásné Bozó Mariann tanárnő készítette fel a versenyre.
3. helyezést ért el: Lajtár Ramóna, aki a Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola tanulója. Felkészítő tanára: Geráné Nagy Katalin.
A nagyoknál a különdíjat Nagy-György Tamás kapta, akit Lakatos-Tóth Anna tanárnő készített fel a versenyre.
Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak!

Szavalóverseny

2023. március 17-én délután a községházi iskola épülete adott otthont az idei alsó tagozatos vers- és prózamondó versenyünknek. A megmérettetésre több tucat kisdiákunk heteken át izgatottan készült, akik közül az előzetesen lebonyolított osztályszintű előzsűrizések alkalmával 25 tanuló vívta ki a döntőben való részvétel jogát.
A versenyen a gyerekek – klasszikus és kortárs versek színvonalas bemutatásával – évfolyamonként mérték össze előadói készségeiket, nehéz döntés elé állítva a zsűrizést magára vállaló négy pedagógust (Szabó Zsuzsannát, Bodzásné Bozó Mariannt, Hajas Lászlónét és Szabóné Kecskeméti Margitot).
Hosszas mérlegelés után a döntő végül a következő eredménnyel zárult:

  1. osztály:
    I. helyezett: Széll Levente Patrik
    II. helyezett: Balogh Zita
    III. helyezett: Farkas Amanda Liána
    (Felkészítő: Pécsi Ramóna)
  2. osztály:
    I. helyezett: Forgó Natália Fortuna
    II. helyezett.: Szijj Janka
    III. helyezett: Csókás Tamás és Kovács László
    (Felkészítő: Luczóné Hati Judit)
  3. osztály:
    I. helyezett Forgó Lorenzó
    II. helyezett Kovács Bíborka
    III. helyezett Borsos Boglárka Sára
    (Felkészítő: Bánné Szikszai Erika)
  4. osztály:
    I. helyezett: Juhász-Nagy Dorka és Kovács Kristóf
    II. helyezett: Török Levente
    III. helyezett: Papp Lili Viktória
    (Felkészítő: Debreczeni Istvánné)
    Gratulálunk
    a díjazottaknak és az őket felkészítő tanító néniknek, akiknek egyúttal köszönjük -a versek kiválasztását, betanítását és az előadásmód csiszolását magába foglaló- több hetes áldozatos munkáját.
    Emellett köszönjük a színvonalas szervezést és a gördülékeny lebonyolítást Varga Antalnénak, aki az iskola által biztosított jutalomkönyvek mellett, – az SZMK anyagi támogatásának köszönhetően – csokoládéval és igazi ’terülj-terülj asztalkámmal’ kedveskedett a versmondás ifjú tehetségeinek.
    Végül, de nem utolsósorban köszönjük Luczóné Hati Judit, Fülöpné Borsos Ágnes és Kovács Sándorné háttérmunkáját, akik csodálatos tavaszi dekorációk készítésével varázsolták ünnepivé a verseny helyszínét.

Happy-hét

Kedves Szülők, Gyerekek és Minden Kedves Érdeklődő!
Jövő héten indul a Happy – hét, amely az idén is a víz jegyében telik majd az iskolánkban. „Fogadj örökbe egy kulacsot vagy egy vizes palackot!”. Ez a héten a jelszavunk! A hét minden napján közzé teszünk egy kihívást, melyet felső tagozatos pedagógusaink és osztályaink minden nap teljesítenek. Aki kedvet érez hozzá, az tartson velünk! Minden este közzé tesszük majd a másnapi kihívást. Aki velünk tart, az a Facebook poszt alá töltse fel saját képét arról, hogyan teljesítette a feladatot. Szívesen fogadjuk az alsó tagozatosok képeit is és mindenkiét, aki velünk akar játszani!
Kreativitásra fel! Vasárnap este érkezik az első kihívás! Szép hetet kívánunk a víz jegyében!
Beszámolót a kihívásokról az iskola Facebook oldalán találhatnak!

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztünk

Ma ünneplőbe öltöztettük szívünket és a városi ünnepség keretében megemlékeztünk történelmünk hőseiről. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc jeles eseményeit villantották fel tanulóink színvonalas műsorukkal.
Gratulálunk nekik és felkészítő tanáruknak Bodzásné Bozó Mariann tanárnőnek!