Iskolánk állatbarát intézményként kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a rá bízott diákokat érzékennyé tegye a felelős állattartás iránt. Ennek apropóján, 2025. szeptember 29-én – az Állatbarát Témahét keretében -, intézményünk tornacsarnokában különleges élményben részesültek 1–5. évfolyamos tanulóink. A szegedi Puha Mancsok Alapítvány képviseletében ugyanis Gácsi Mária és Monostori Éva látogattak el hozzánk terápiás kutyáikkal, Aramisszal és Ferkóval, hogy egy önfeledt órában nyújtsanak betekintést kisdiákjaink számára a munkakutyák életébe. A különleges foglalkozás keretei között a gyerekek játékos formában tanulhattak a felelős állattartásról: megfigyelhették az ebeket munka közben, kipróbálhatták, milyen vezényszavakkal irányítani vagy pórázon sétáltatni a kutyákat, de azt is megtapasztalhatták, milyen, ha játéktevékenység (szoborjáték, helyfoglaló, stb) közben a kutyák irányítják őket hangadással. A program szervezője Suhajda Cseperke volt, annak megvalósulását pedig az Alapítvány a Csanádpalotai Korszerű Iskola Megteremtéséért finanszírozta, mely anyagi támogatás nélkül ez a maradandó élmény nem jöhetett volna létre. Köszönjük tanulóink nevében.
Iskolánk idén is csatlakozott a Magyar Diáksport Szövetség felhívására immár 20. alkalommal megrendezett Magyar Diáksport Napjához, melynek célja, hogy adott napon, minden résztvevő diák legalább 120 percet aktívan mozogjon. A nemes cél elérésének érdekében 2025. szeptember 26-án – a központi helyszín, a Testnevelési Egyetem mellett – országszerte 1400 iskolában (köztük intézményünkben is) legalább két órás sportrendezvényeket bonyolítottak le a pedagógusok, tanítványaik aktív bevonásával. A program keretei között iskolánk alsó tagozatos diákjai délután a tornacsarnokban vidám hangulatú sor- és váltóversenyeken mérték össze ügyességüket és gyorsaságukat. A Luczóné Hati Judit által szervezett és tanítóink által lebonyolított játékos megmérettetés feladatai nemcsak a sport szeretetét, a mozgás örömét, hanem az együttműködést is erősítették kisdiákjainkban. A gyerekek lelkesen biztatták egymást, a pályát végig betöltötte a lelkes szurkolás és a nevetés – igazi bizonyítékaként annak, hogy a közös sportolás mennyi örömet adhat kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Szeptember 19-én alsó tagozatos tanulóink ismét kesztyűt ragadtak, hogy a takarítási világnap apropóján szervezett szemétszedési akció keretei között tisztítsák meg városunk közterületeit a felelőtlenül elhajított hulladéktól. A program során lelkes kisdiákjaink és az őket kísérő tanítók örömmel állapították meg, hogy az utcákon összegyűjthető szemét mennyisége továbbra is csökkenő tendenciát mutat Csanádpalotán, ami a település lakóinak környezettudatosabb hozzáállását szemlélteti. Örökös Öko-iskolaként akciónkkal idén is ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez csatlakoztunk, amely 1992 óta több mint 80 országban hívja fel a figyelmet a „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” mottóra. Köszönjük diákjainknak és pedagógusaiknak a lelkes közreműködést, amivel ezúttal is megmutatták, hogy tiszta, rendezett környezetet, csak aktív cselekvéssel lehet fenntartani és megőrizni a jövő generációi számára. Emellett hálánkat fejezzük ki Sümegi-Molnár Tímeának is, aki – a legkisebbek nagy örömére – a szemétszedési akció lezárultával vitaminos nyalókákkal jutalmazta elsőseink kitartó munkáját.