Szeptember 19-én alsó tagozatos tanulóink ismét kesztyűt ragadtak, hogy a takarítási világnap apropóján szervezett szemétszedési akció keretei között tisztítsák meg városunk közterületeit a felelőtlenül elhajított hulladéktól. A program során lelkes kisdiákjaink és az őket kísérő tanítók örömmel állapították meg, hogy az utcákon összegyűjthető szemét mennyisége továbbra is csökkenő tendenciát mutat Csanádpalotán, ami a település lakóinak környezettudatosabb hozzáállását szemlélteti.
Örökös Öko-iskolaként akciónkkal idén is ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez csatlakoztunk, amely 1992 óta több mint 80 országban hívja fel a figyelmet a „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” mottóra. Köszönjük diákjainknak és pedagógusaiknak a lelkes közreműködést, amivel ezúttal is megmutatták, hogy tiszta, rendezett környezetet, csak aktív cselekvéssel lehet fenntartani és megőrizni a jövő generációi számára. Emellett hálánkat fejezzük ki Sümegi-Molnár Tímeának is, aki – a legkisebbek nagy örömére – a szemétszedési akció lezárultával vitaminos nyalókákkal jutalmazta elsőseink kitartó munkáját.





