Búcsú Schüszler Istvánné
született Rédai Mártától
1955. március 18. – 2019. április 2.
Schüszler Istvánné, Márti Makón született. Az általános iskola 1-6 osztályát Királyhegyesen, a 7-8. osztályát pedig Makón végezte az, akkor még Kun Béla Általános Iskolában. Középiskolai tanulmányait a József Attila Gimnáziumban folytatta, majd érettségi után képesítés nélküli nevelőként dolgozott Nagylakon. Munka mellett jelentkezett a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára, ahol orosz-történelem szakos diplomát szerzett. Az élete társát Schüszler István földrajz- testnevelés szakos tanárban találta meg, akihez időközben férjhez is ment. Áthelyezéssel a Magyarcsanádi Általános Iskolához került, ahol István is tanított. 1983-ban Csanádpalotára költöztek, ahol férje a helyi általános iskolában, Márti pedig a Nagyközségi Közös Tanács Szakigazgatási Szervénél helyezkedett el, mint igazgatási főelőadó. Több cikluson keresztül képviselte a helyi lakosság érdekeit, mint önkormányzati képviselő. Két leánygyermekük született, Beáta és Annamária. 1986-tól Márti is a Csanádpalotai Általános Iskola tanáraként dolgozott. 1998-tól igazgatóhelyettes, majd 2003-tól 12 éven át igazgatóként vezette az iskolát. Időközben tovább képezve önmagát elvégezte az angol szakot is, melyet előszeretettel oktatott a diákoknak.
Pályafutásából is láthatjuk, hogy élete mindig is az iskola körül forgott, nem számított, hogy hétköznap, vagy hétvége volt. A mindennapokban későn tért haza, s akkor is, amikor már mindenki elcsendesedett ő elkezdte második műszakját és sokszor éjszakákon át tette a dolgát. A hétvégékbe is befurakodott az iskola. Sütés-főzés közben vázlatokat, pályázatokat, tanmeneteket, beszámolókat készített, határidőket tartott be, ezzel mindig mozgásban tartva magát. Nagy teherbírásának köszönhetően emellett családját is igyekezett támogatni, mindenben számíthattak rá.
A pedagóguspálya nemcsak a választott szakmája, egyben a HIVATÁSA is volt, csupa nagybetűvel. Nagyon szeretett tanítani és imádta a gyerekeket is, ami kölcsönös volt. A diákok mindig bizalommal fordultak hozzá, mindenkihez volt egy-egy jó szava. Mindig, minden területen igyekezett helytállni úgy is mint pedagógus, úgy is mint intézményvezető, de úgy is mint családanya. Mélyen érző, alázattal bíró pedagógus volt, aki évtizedeken keresztül magára vállalta azt a felelősséget, amellyel a felnövekvő nemzedékek oktatása-nevelése jár. Aki megtiszteltetésnek és nem napi nyűgnek fogta fel a gyermeknevelést. Egy személyben volt pedagógus, vezető, családanya, feleség.
Közel negyven tanévnyitó, negyven tanévzáró, negyven ballagás, a matematikában nem nagy számok, de egy pályafutás alatt igen. Hány füzetjavítás, hány tantestületi értekezlet, hány statisztikai adattáblázat? Hány könnyes, vagy éppen hány mosolygó, örömteli gyermekarc, amikkel, és akikkel találkozott ez idő alatt.
Munkájáért méltán vehette át a jól megérdemelt kitüntetést, a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet.
Én magam sosem felejtem el a mi első találkozásunkat, amely 2013 augusztusában lehetett, amikor a Csanádpalotai Dér István Általános Iskolába kerültem pedagógusként. Az oktatás szerkezeti átalakulásának kellős közepén jártunk, egymás tekintetét fürkészve próbáltuk meg egymás gondolatait megfejteni. Idővel azt gondolom ez megtörtént, mert Márti segítségével, a tantestület elfogadásával sikerült beilleszkednem, oly annyira, hogy néhány hónap elteltével már büszkén mondogatta és mutatott be igazgató társainak úgy, hogy: „Előttem az utódom”. És valóban. 2014/2015-ös tanévtől engem ért az a megtiszteltetés, hogy átvehettem tőle a stafétabotot. Ezután ő, a méltán megérdemelt nyugdíjas éveit kezdte meg.
De mindig is tudtam, hogy a szíve meg-megdobbant az iskolába és az igazgatói irodába lépve. Hallva egy-egy kolléga hangját, miközben órát tart. Bár többször kértem, hogy jöjjön bátran és lépjen be kopogtatás nélkül egykori irodájába, a jólneveltsége és tisztelettudása sosem engedte ezt megtenni. Mindemellett bármikor felhívhattam, ha elbizonytalanodtam, vagy szakmai segítségre volt szükségem, sosem utasított el.
Nyugdíjas éveiben igyekezett már csak a családnak és a hobbijainak élni, ami az olvasás, a háziállatokkal való foglakozás volt. Ekkor teljesedett ki nagymama szerepében is, melyet nagyon szeretett. Talán ez is ösztönözte arra, hogy férjével együtt elhagyták Csanádpalotát és Makóra költöztek. Az új házukban a párommal többször meglátogattuk őket és talán ezzel egy picit hozzájárultunk sikeres beilleszkedésükhöz a megújult környezetben. Örültem, a Makóra költözésüknek, csak azt sajnálom, hogy a tervezett „közös kávézások” elmaradtak, kevés időt adott neki ebből a sors!
Kedves Márti!
Mikor e sorokat írom, itt ülök egykori íróasztalodnál, egykori székedben ülve és azon elmélkedem, hogy: Miért? Miért ilyen kegyetlen a sors, hogy ilyen korán elragadott? Feladatod lett volna még, feladatod, sok, amiket terveztél! Sajnos ezeket már nem tudod megvalósítani, mert az angyalok elszólítottak, pedig tudom, hogy küzdöttél, küzdöttél a végsőkig!
„Nincs olyan, hogy jó búcsú. Csak búcsú van. Fájdalom és remény. Az elengedésnek nem az a lényege, hogy még utoljára átadjunk valamit, hanem az, hogy megőrizzünk valamit az eljövendő időkre.”
Én ezt őrzöm:
A magam, a tantestület és az intézmény dolgozói nevében tisztelettel búcsúzom Tőled!
Szabó Zsuzsanna
intézményvezető
2019. május 24. (péntek), 9:59
