Tegnap iskolánkban ökoiskolai napot tartottunk. A gyerekek egy ökoteszt kitöltésével kezdték a napot, osztályfőnökeik vezényletével oldották meg a feladatokat. Ezek után az 5. és 6. osztályos diákok ökotáskát készítettek, míg a nagyok egy kémiai előadást hallgattak meg. Fogarasi József nyugalmazott kémia tanár látogatott el iskolánkba, aki rendkívül izgalmas kémiai kísérleteket mutatott be a gyerekeknek. A délelőttöt játékos feladatokkal zártuk. Az osztályok versengtek egymással. Az első helyen végzőseink végeztek, őket a 7. és 6. osztályosok holtversenyben követték. A képzeletbeli dobogó 3. fokára a legkisebbek állhattak fel.
január 26-án került sor iskolánk alapítványi-estjének megrendezésére, amely egyben az újonnan átadott Kelemen László Művelődési Ház legelső kulturális rendezvénye volt.
Alapítványunk 1999-ben alakult, azóta az intézmény mindennapjainak lelkes támogatója.
2014 óta rendez iskolánk alapítványi-estet, amely az évek alatt sok névre hallgatott. 2017-ben kapta a Dér emlékest elnevezést, amely évben ünnepeltük Dér István születésének 80. évfordulóját.
Nagy örömünkre szolgált, hogy 10. éve, még a pandémia nehéz időszakában is, volt lehetőségünk megmutatni, hogy iskolánk diákjai és pedagógusai milyen sokrétű tevékenységgel foglalkoznak, mindamellett, hogy a közoktatási feladatokat is ellátjuk. A mai este csak egy szeletke volt abból a széles palettájú tanórán kívüli tevékenységből, amelyet a tanítási órák mellett pluszként próbálunk nyújtani tanulóinknak. Büszkék vagyunk, hogy tehetséges tanulóinknak lehetőséget tudunk biztosítani a vers-és prózamondásban, a népdaléneklésben, a színjátszásban, a zenében, a társas-és néptáncoktatásban és a képzőművészetben. A mai esten új kezdeményezésként a nézőközönség bepillantást nyerhetett a 3. osztályosok kisfilmjébe, melynek rendezői, operatőri és a vágási munkálatai az osztálytanító nénik érdeme.
A színvonalas kulturális rendezvényt teltház, a nézőközönség jó hangulata és valóban megérdemelt vastaps kísérte.
Az est zárásaként került sor az osztályok között meghirdetett „A legnagyobb darabszámú támogatói jegy eladásáért” cím kiosztására, melyet a 2. osztály nyert. A diákok pénzjutalomban részesültek.
Köszönjük szépen a szülőknek a sok-sok sütemény és tombolatárgy felajánlását.
Köszönettel tartozunk az iskola és a művelődési ház dolgozóinak, a szülőknek, az SZMK-nak, a helyi kereskedelmi egységeknek, az önkormányzatnak, a magánszemélyeknek és a magukat megnevezni nem kívánó adományozóknak.
Charles Dickens: Karácsonyi ének című művének bemutatásával köszöntöttük iskolánkban a karácsonyt.
A Karácsonyi ének egy idős uzsorás, Ebenezer Scrooge történetét meséli el, akit meglátogat korábbi üzlettársa, Jacob Marley szelleme, majd a múlt, a jelen és az eljövendő karácsony szellemei is látogatást tesznek nála. Megjelenésük után Scrooge kedvesebb, szelídebb emberré válik.
A gyerekek színvonalas bemutatkozásával zártuk az idei évet iskolánkban. Mindenkinek nagyon kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kívánunk!
Iskolánk tanulói ma városunk lakóival együtt emlékeztek az 1956-os hősökre a Kelemen László Emlékparkban. A műsorban résztvevő tanulóink: Arany Bence, Bán Hunor Csanád, Barancsik Vendel, Bodzás István Boldizsár, Balogh Lili, Németh Gábor Levente, Glogoviczán Bianka, Galgóczki Nóra, Bíró Alíz, Kardos Gina és Török Levente. A műsort összeállította és a gyerekeknek megtanította: Bodzásné Bozó Mariann tanárnő.
Ez a hét az állatvédelmi témahét, melynek sok támogatója van, többek között a rendőrség is. Iskolánk csatlakozott a témahéthez, melynek keretében a gyerekek és pedagógusaik kiemelten foglalkoznak az állatvédelemmel. Ennek kapcsán ma Cződör Krisztián rendőr alezredes, a Pitvarosi Rendőrőrs őrsparancsnoka tartott előadást diákjainknak az állatvédelmi törvényről, az állatvédelem fontosságáról.