Vége az évnek…

Bár június a tanév legrövidebb hónapja, még így is számos színvonalas programot és szép eredményt tartogatott diákjaink számára.

Kakuszi Vivien hatodik osztályos tanulónk (Bertus-Barca Anikó tanítványa) második helyen végzett a  XVII. Deszki Maros Menti Fesztivál rajzpályázatának népes  mezőnyében. Gratulálunk teljesítményéhez!

Június 4-én a Nemzeti Összetartozás Napján az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójáról emlékeztek meg diákjaink és pedagógusaink Borovics Nóra előadásának meghallgatásával.

Ugyanezen a napon  Borovics Nóra, Debreczeni Istvánné és Pap Anikó a Napsugár Óvodába kísérte el zenésztanulóink egy csoportját (Bán Botond, Kolompár Dániel, Bernát Viktória, Kanton Fanni, Kókai Ildikó, Perneki Beatrix és Simon Vanessza), ahol diákjaink kedvcsináló hangszerbemutatót tartottak a jelenlévő óvodások számára.

Június 5-én hagyományainknak megfelelően, iskolánk névadójának tiszteletére Dér-napot rendeztünk,ahol a kultúra, a sport, a környezetvédelem és a képzőművészet jól megfért egymással. Az emléknap első eseménye az emeletes iskola zsibongójában megrendezett megemlékezés és koszorúzás volt, majd  külön alsós és felsős programokkal folytatódott a nap. A ’kicsik’ előbb Hajas Lászlóné Dér István életéről és munkásságáról összeállított digitális bemutatóját tekintették meg, majd az egész tanéven végighúzódó hulladékgyűjtési verseny eredményhirdetésén vehettek részt, ahol  Varró Vivien és Németh Zoltán az 1., Veréb Natália a 2., Hadobás Tamara pedig a 3. helyzettnek járó oklevelet és tárgyjutalmakat vette át. A folytatásban egy elméleti és ügyességi feladatokkal tarkított akadályverseny, majd aszfaltrajz-verseny következett, mely névadónk előtt tisztelegve a ’Tájképek és lovak’ címet viselte. Az alsós programok koordinátora Luczóné Hati Judit, lebonyolítói pedig az alsó tagozat nevelői voltak

A felsősök számára a megemlékezés után a sportpályán folytatódtak a programok, ahol a helyi és környékbeli (Pitvaros, Kiszombor, Apátfalva és  Földeák) általános iskolák csapatai mérték össze erejüket a Dér-kupa megszerzéséért. A szurkolók lelkes biztatásának és tanulóink kiváló teljesítményének köszönhetően a kupa ebben az évben itthon maradhatott, hiszen a három forduló (váltófutás, lány- és fiú labdarúgás) eredményeinek összesítésekor a legtöbb pont a mi csapatunk neve mellett szerepelt. A sportrendezvényen előbb futóinknak (Nagylaki Amanda 1.o, Sinka Levente 2.o, Kardos Ramóna 3.o, Jakucs István 4.o., Kókai Ildikó és Paksi István 5.o, Bobák Bianka 7.o, Risch Róbert 8.o)  sikerült a dobogó második fokáig felküzdeni magukat, majd a focipályán  is maradandót alkottak diákjaink. Lány labdarúgóink (Bobák Bianka, Király Fanni, Kiss Lola, Kovács Luca, Perneki Tünde és Szabó Regina 7.o, Dombi Tifani, Cseh Laura, Harmos Nikoletta és Laudisz Vanessza 8.o) első helyezettek lettek, míg a fiúk (Német Zoltán 2.o, Fülöp Kevin és Nagy Renátó 3.o, Bognár Rajmond, Boldizsár Szilveszter, Csabai Marcell, Debreczeni Tamás, Gera Norbert, Jakucs István, Pászti Zsolt 4.o)  második helyen fejezték be a versengést. A torna legjobb kapusa címet  Boldizsár Szilveszter nyerte el. Gratulálunk teljesítményükhöz és köszönjük Tóth Zoltánnak és Debreczeni Istvánnénak a profi szervezést és lebonyolítást, valamint alapítványunk anyagi támogatását a tárgyi feltételek megteremtéséhez.

A több évtizedes hagyományoknak megfelelően  június 13-án ,a ballagást megelőző délutánon,  hetedik osztályosaink bankettet szerveztek a  végzősök tiszteletére,ahol a szokásoknak megfelelően a ballagók mellett az iskola dolgozóit is vendégül látták. A jó hangulatú ünnepségért  köszönet illeti őket, osztályfőnöküket Borovics Nórát és a szervezésben és lebonyolításban részt vevő szülőket is.

Június 14-én tizenkilenc ballagó diákunk (Benczi Martin, Bíró Vanessza, Cseh Laura, Danada Szabina, Dombi Tifani, Forgaci Angéla, Hadobás Bence, Harmos Nikoletta, Jakucs Eszter, Kakuszi Margit, Korpa Zsolt, Kókai Alexandra, Laudisz Vanessza, Marosvölgyi Gergely, Mohos László, Risch Róbert, Simon Vanessza, Tényi Vanessz és Varga Barbara) utoljára járta végig általános iskolája termeit, felsős osztályfőnökük Bárdosné Kurunczi Edit vezetésével. Búcsúztató ünnepségük a hagyományoknak megfelelően, de számos új elemmel bővítve a művelődési házban zajlott, Borovics Nóra forgatókönyve alapján, a Forró Istvánné által megálmodott díszletek között. Reméljük, hogy az ünnepség végén lufik ’hátán’ szélnek eresztett valamennyi kívánságuk teljesül majd és sok sikert kívánunk középiskolai tanulmányaikhoz!

Június 19-én már tanévzáró ünnepségre érkeztek diákjaink a művelődési házba, szüleik kíséretével. Az ünnepséget a Bodzás István és Mitykóné Zelman Mária által összeállított és betanított műsor indította az 5.osztályosok előadásában, majd ezt követően Szabó Zsuzsanna évértékelő beszédével  és a jutalom könyvek átadásával folytatódott a program. Elismerésben részesültek kitűnő és jeles tanulóink, valamint a kiemelkedő közösségi munkát végző és a kiváló sportteljesítményt nyújtó diákjaink. Külön ki kell emelni Danada Szabinát, Cseh Laurát és Forgaci Angélát, akik 8 éves, példás közösségi munkájukért kerültek jutalmazásra, valamint Arany Boglárkát (3.a), Hadobás Tamarát (4.o.) és Németi Bálintot (4.o.) , akik tankerület vezetői elismerésben részesültek átlagon felüli tanulmányi teljesítményükért. Az ünnepség záró részében az Alapfokú Művészeti Iskola bizonyítványainak kiosztására és az elballagó osztály kiemelkedő munkát végző SZMK-s szüleinek (Hadobásné Nyerges Krisztina és Kókai Istvánné) búcsúztatására került sor, végül diákjaink pedagógusaik vezetésével átvonultak tantermeikbe, ahol osztálykeretben megtörtént a bizonyítványok átadása is.

Iskolánk dolgozóinak  nevében ezúton  kívánunk élményekben gazdag, kellemes szünidőt valamennyi diákunknak! Reméljük, hogy szeptemberben minden tanulónk feltöltődve, épen és egészségesen tér majd vissza  az iskolapadokba.

Aki pedig szabadidejének tartalmas eltöltéséhez keres programot a nyárra, látogasson el az iskolánk ill. partnerintézményeink által szervezett  tematikus táborokba (Mesetábor: július 7-10., Természetjáró tábor: július 20-24., Kézműves tábor: augusztus 3-7.)

Maczelkáné Szabó Mária, a rovat felelős szerkesztője

 

Tavaszzárás az iskolában

Iskolánkban a tavasz utolsó hetei is bővelkedtek eseményekben és tanulói sikerekben. Ezekről próbálunk rövid áttekintést adni a következő összefoglalóval.

2015. április 10-én a XVII. Deszki Maros Menti Fesztivál rajzpályázatán Kovács Klaudia hetedik osztályos tanulónk az előkelő 3. helyezést szerezte meg a népes és színvonalas mezőnyben. Gratulálunk neki és felkészítő tanárának Bertus Barca Anikónak.

Szintén dicséretet érdemel a nyolcadik évfolyamos Varga Barbara, aki április 18-án a sajátos nevelési igényű gyermekek számára megrendezett IV. Országos Szépíró Verseny döntőjében képviselte iskolánkat Budapesten. A megmérettetésről – ahová felkészítő tanára Perneki Lászlóné gyógypedagógus kísérte el- emléklappal és élményekkel gazdagon térhetett haza.

Május 5-én elsőseink az  Idősek Nappali Klubjába látogattak el anyák napi összeállításukkal,majd május 7-én a Szállást Adó Idősek Klubjában is bemutatták műsorukat. Felkészítő tanáraik: Szabóné Kecskeméti Margit és Forró Istvánné voltak. (Május első heteiben osztálykeretben alsó tagozatosaink, valamint az ötödik és hetedik évfolyam diákjai is műsorral és saját készítésű ajándékokkal emlékeztek meg az őket felnevelő anyukákról, nagymamákról.)

Május 6-án a Pitvarosi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és a Csanádpalotai Dér István Általános Iskola egy közös pályázat keretében szervezte meg az „Sportolj és ne verekedj!” rendezvénysorozat második programját egy meghívásos kispályás labdarúgó kupát 5 csapat részvételével, mely a TÁMOP 3.1.4-B „Köznevelés az iskolában” – PH Modul keretében valósult meg. A focibajnokságon  alsós labdarúgóink (Kiss Kamilló 2.a, Fülöp Kevin és Nagy Renátó 3.a, Bognár Rajmond, Boldizsár Szilveszter, Debreczeni Tamás, Gera Norbert Jakucs István és Pászti Zsolt 4.a )I. helyezést értek el.

Ugyanezen a napon három alsós tanuló (Arany Boglárka és Barancsik Zsanett 3.a osztály és Hadobás Tamara 4.a osztály) képviselte iskolánkat a Városi-Térségi Kazinczy Szépkiejtési versenyen. Mindhárman kiválóan szerepeltek a megmérettetésen. A harmadikosok versenyét  Zsani emléklappal zárta, Bogi pedig I. helyezett lett, így – a negyedikesek között különdíjban részesített Tamarával együtt- jogot szerzett a május 14-i megyei döntőn való részvételre. Ott ugyan már helyezést nem értek el, de méltó módon képviselték iskolánkat. Felkészítő tanáraik: Kis Lászlóné és Debreczeni Istvánné. Gratulálunk a gyerekeknek és a tanító néniknek egyaránt!

A pitvarosi általános iskola és intézményünk május 8-án szervezte meg az „Sportolj és ne verekedj!” rendezvénysorozat újabb programelemét. Ez egy Pitvaroson megrendezett  Alsós Atlétika Verseny volt, melyre Nagyérről, Ambrózfalváról, Csanádalbertiről, Csanádpalotáról is érkeztek gyerekek. Összesen 124 alsós mérte össze erejét 60 és 200 méteres síkfutásban, kislabda és medicin labda hajításban, valamint távolugrásban, 4 korcsoportban és nemenként külön. A verseny összesített végeredménye a palotai gyerekek jelentős erőfölényéről tanúskodik: Az 1.osztályos fiúk között Kindel Ádám 1., míg Bednár Gergő 3.helyezett lett, a lányok versenyében pedig Varga Natasa szintén az 1., Nagylaki Amanda a 2. helyen végzett. Második osztályos fiú versenyzőink –Németh Zoltán és Németi Gergő– a dobogó első két fokára állhattak fel,míg ugyanebben a korcsoportban a lányok- Varga Dzsenifer és Venyercsán Lilla – a 3. ill 11.helyet szerezték meg. A harmadikos Nagy Renátó első, míg Fülöp Kevin negyedik helyezett lett korosztályának fiú versenyzői között. Ugyanitt a lányok versengésében Kardos Ramóna lett az első, Deák Klaudia pedig a hatodik helyezett. A 4. évfolyamos fiúk versenyét Boldizsár Szilveszter nyerte meg, s őt Jakucs István követte a dobogón, a lányok között pedig Varró Vivien a 4., Háló Leila  az 5.helyet szerezte meg. Gratulálunk a tanulóknak a szép eredményekért és az köszönjük a diákok erőnlétét, ügyességét egész évben fejlesztő alsós pedagógusok munkáját (1.a: Forró Istvánné, 2.a: Kiss Kamillóné, 3.a: Hajas Lászlóné, 3.b: Luczóné Hati Judit, 4.a: Fülöpné Borsos Ágnes)

Május 14-én délután került sor a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és a Csanádpalotai Dér István Általános Iskola művészeti tagozatainak vizsgával egybekötött koncertjére, néptáncbemutatójára és kiállítására. A rendezvényt a Kelemen László Művelődési Ház falfestményének felavatása és a két intézményvezető –Kincses Tímea és Szabó Zsuzsanna -beszéde nyitotta meg. Ezt követően előbb néptáncosaink, majd kis zenészeink bemutatkozása következett. Végül a ’képzőművészeink’ zárókiállítását tekinthették meg a rendezvényre ellátogató, szülők, rokonok és érdeklődők. Gratuláció illeti meg a művészeti oktatásban résztvevő gyermekeket és felkészítő tanáraikat (Kálmán Lucát, Pap Anikót, Takács Zoltánt és Bertus-Barcza Anikó) a színvonalas produkciókért.

Rajzszakköröseink közül ketten (Faragó Lili 2.a és Kovács Klaudia 7.a) bejutottak a VI. Szivárvány Országos Képzőművészeti Verseny   döntőjébe,amire május 16-án került sor Szentesen, Itt a szakértő zsűri  az előzetesen beküldött munkák és  a helyszínen készült alkotások alapján döntött a helyezésekről. Tanulóink nagyon ügyesen szerepeltek a versenyen,hiszen Lili  a 16., Klaudia pedig a  33. helyezést szerezte meg a korcsoportonként 50-50 fős mezőnyben,így mindketten elismerő oklevéllel térhettek vissza iskolájukba. Gratulálunk a szép teljesítményhez a gyerekeknek és felkészítő tanáruknak Bertus-Barcza Anikónak.

Május 22-én Budapesten a Kötöttfogású Diák Olimpián  Debreczeni Tamás  a Diák II.korosztály   bronzérmét szerezte meg az 50kg-osok versenyében (Ezzel sikerült túlszárnyalnia április 26-i sikereit is, amikor a Diák II. Kötöttfogású Magyar Bajnokság 5.helyezettje lett az orosházi Spartacus Birkózó Klubot színeiben.) Gratulálunk kiemelkedő teljesítményéhez!

Május 27-én a könyvtár épülete adott otthont az alsó tagozatosok Vers- és Prózamondó Versenyének,amelyen – az osztályszintű előválogató versenyek után- már csak a 2-4.évfolyam húsz legtehetségesebb előadója mérkőzhetett meg. A színvonalas versenyen a következő eredmények születtek:
A második évfolyamosok versenyében az 1. helyezett Maczelka Barnabás, a 2. Nagy Melissza,a 3. Faragó Lili lett.
A 3. évfolyamosok versenyét Barancsik Zsanett nyerte meg. Itt Arany Boglárka a második helyen végzett, míg Molnár Brigitta és Puskó Hanna közösen állhattak fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. A zsűri döntése értelmében Deczki Csilla a kategóriában nyújtott kiemelkedő teljesítményéért különdíjban részesült.
A negyedikesek mezőnyéből a zsűri csak két tanulót emelt ki és jutalmazott oklevéllel:  Hadobás Tamara 1. helyezett, Németi Bálint pedig 2.helyezett lett. A verseny többi résztvevője emléklapot kapott. Köszönjük a felkészítő pedagógusok (Vass Sándorné, Kis Lászlóné, Luczóné Hati Judit és Debreczeni Istvánné) munkáját, valamint az iskolai alapítvány és az SZMK anyagi támogatását,ami lehetővé tette a jutalomkönyvek megvásárlását a gyerekek megvendégelését.

Május 28-án a leendő elsősök számára tartott nyílt órákat iskolánk, ahol a kicsik a búcsúzó negyedikesekkel  és jövendő tanító nénieikkel (Debreczeni Istvánné és Varga Antalné) tölthettek el két kellemes,játékkal teli órát,majd élményekkel telve és ajándékokkal megrakodva térhettek vissza óvodájuk falai közé.

Május 30-án a Városi Gyermeknap eseménysorozatának nyitóprogramja a TÁMOP 3.1.4-B „Köznevelés az iskolában” – PH Modul keretében megvalósuló ’Szólj, láss, cselekedj!’ elnevezésű flashmob volt,amely a Kelemen László téren került bemutatásra iskolánk több mint 40 diákjának aktív közreműködésével. A több hetes felkészüléssel megvalósuló villámcsődülettel a résztvevő 3-4. és 7-8. osztályos tanulók a családon belüli erőszak ellen próbálták felemelni hangjukat. A koreográfia megálmodója és betanítója Kis Lászlóné tanító néni volt, a zenei alapot pedig Kállay-Saunders András Running című dala adta.

Maczelkáné Szabó Mária, a rovat felelős szerkesztője

Sikerekben gazdag április

A hónap első napján intézményünk és a pitvarosi általános iskola ’Arany órák- Tavaszi zsongás’ címmel (TÁMOP 3.1.4-B) közös eseményt szervezett, mellyel a családok összetartásának és a szabadidő hasznos eltöltésének fontosságára kívánták felhívni a figyelmet. A programok helyi koordinátora Kis Lászlóné volt, aki rengeteg civil személyt és szervezetet bevonva, igazán mozgalmas és tartalmas napot szervezett diákjaink és családtagjaik számára. Köszönjük munkáját és a segítséget minden olyan személynek, aki az esemény létrehozásában és lebonyolításban részt vállalt.

2015. április 10-én öt alsós kisdiákunk (Bíró Petra 2.a, Arany Boglárka, Lengyel Alexandra 3.a, Puskó Hanna 3. b és Hadobás Tamara 4.a) mérette meg magát a Városi és Térségi Helyesírási Versenyen Makón, ahonnan Alexandra 4.helyezéssel tért haza, Tamara pedig  továbbjutott a Mórahalmon megrendezett megyei fordulóra is, ahol szintén tisztesen helyt állt. A tanulók felkészítését köszönjük Vass Sándorné, Kis Lászlóné, Luczóné Hati Judit és Debreczeni Istvánné tanító néniknek.

Április 14-én a Szentesi Klauzál Gábor Általános Iskola által szervezett megyei-szintű Petőfi Szavalóversenyen a térségi forduló 3. helyezettje, Barancsik Zsanett képviselte iskolánkat. Bár Zsani erről a megmérettetésről már helyezés nélkül távozott, de színvonalas előadásával tovább öregbítette intézményünk hírnevét és dicsőséget hozott felkészítőjének Kis Lászlóné Ildi néninek.

Április 15-én a Magyar Diáksport Szövetség által rendezett országos  Diákolimpia megyei döntőjén lány labdarúgóink (Bobák Bianka, Bíró Vanessza, Dombi Tifani, Kis Lola, Kovács Luca, Király Fanni, Perneki Tünde és Szabó Regina) az előkelő negyedik helyezést szerezték meg,felkészítő tanáruk Tóth Zoltán irányítása mellett. Gratulálunk nekik!

Április 20-án a Varga Antalné által felkészített kis matematikusaink (Németi Bálint és Ruck Mercédesz 4. osztályos tanulók) a Városi és Térségi Matematika versenyen adtak számot tudásukról, s nem is sikertelenül: Mercike 4. helyen végzett, s ezzel jogot szerzett a hódmezővásárhelyi megyei döntőn való részvételhez.

Április 21-én lezárult a HEBE Kft által meghirdetett Népek tavasza országos történelmi verseny, ahol Debreczeni Istvánné tanítványai (Hadobás Tamara, Háló Leila, Németi Bálint és Ruck Mercédesz ) a 3-4.évfolyamosok küzdelmében 5.helyig tornázták fel magukat, ami igen szép teljesítmény, a népes – több, mint kétszáz főt számláló – mezőnyben.

Április 22-én szemétszedéssel ’ünnepeltük’ a magyarországi Föld napja mozgalom 25. évfordulóját: felsős diákjaink egy csoportja, Mitykóné Zelman Mária és Bodzás István vezetésével – a TeSzedd! országos környezetvédelmi akció előzetes programjaként- egy, a Csanádpalotai Vadásztársaság által kijelölt terület megtisztítását vállalta fel és valósította meg. Alsósaink sem tétlenkedtek: ők iskolaudvaruk megtisztításával és figyelemfelhívó plakátok készítésével emlékeztek meg a nemzetközi ünnepnapról.

Április 23-án a Klebelsbelg Intézményfenntartó Központ Makói Tankerülete által szervezett Térségi Helyesírási Versenyen Arany Boglárka (3.a) és Hadobás Tamara(4.a) egyaránt harmadik helyen végeztek. A versenyre Kis Lászlóné ill. Debreczeni Istvánné tanító nénik készítették fel őket. Gratulálunk teljesítményükhöz és köszönjük a többi résztvevő (Puskó Hanna  és Veréb Natália 3.b) és tanítójuk Luczóné Hati Judit munkáját is.

Április 24-én nagysikerű alapítványi estet tartottunk a művelődési házban, ahol diák-színjátszóink a Ki nevel a végén? című színdarabot mutatták be Ádókné Debreczeni Ilona és Borovics Nóra rendezésében. A produkcióban-amely Karinthy Frigyes, Szabó Magda, Nógrádi Gábor és Janikovszky Éva írásaiból született, s a nevelés kérdését járta körül – 42 diákunk szerepelt. Az előadás sikeréhez – a gyermekek kiváló teljesítményén túl – a háttérben dolgozó segítők (Forró Istvánné, Forró Felícia, Forró Flóra, Maczelkáné Szabó Mária, Szügyi Andrásné, Ádók István, Stefanek István és Antal István) munkája is nagy mértében hozzájárult. Rajtuk kívül köszönetet mondunk azon segítő szándékú magánszemélynek, intézménynek és helyi vállalkozónak, akik közreműködtek a támogatói jegyek eladásában vagy a vendégek illő fogadásában, ill. adományaikkal támogatták iskolánk alapítványát.(Az előadásról egyébként a Makói Városi Televízió is felvételt készített, amely, az igazgatónőnk, Szabó Zsuzsanna által adott interjúval együtt megtekinthető honlapjukon.)
Április 27-én felsős diákjaink egy csoportja  Budapesten járt a 8. Szakma Sztár Fesztiválon. A látogatást az Iparkamara szervezte, hogy ezzel is segítse fiataljaink továbbtanulását, s lehetőséget biztosítson az ország legügyesebb szakmunkás tanulóinak tudásuk összemérésére. A rendezvényen diákjaink játékos formában megismerkedhettek egy-egy szakma fortélyaival,s emellett-nagy örömükre- ismert tévés személyiségekkel, politikusokkal és sztárfodrászokkal is találkozhattak.  Az izgalmas kirándulásra Borovics Nóra tanárnő kísérte el őket.

Ugyanezen a napon zárult le a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Élet Úton elnevezésű programjának intézményi megvalósítása, melynek célja a tanulók és a szülők együttes megszólítása,a legfontosabb közlekedésbiztonsági ismeretek széles körben történő terjesztése volt. A program főbb elemei: egy szülő-gyermek közlekedésbiztonsági foglalkozás és egy monitoring felmérés volt, a gyermekek közúti  közlekedésbiztonsági tudásszintjére vonatkozóan. A sikeres pályázat- mellyel közel 200 ezer forintos támogatáshoz jutott iskolánk- koordinálását Fülöpné Borsos Ágnes és Vass Sándorné vállalta fel. Köszönjük munkájukat.

A hónap utolsó napjai sem szűkölködtek sikerekben: április 29-én a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Makói Tankerülete által szervezett Térségi Matematika Versenyről Hajas Lászlóné 3. a osztályos tanítványai két helyezést is elhoztak: Lengyel Alexandra 2., Arany Boglárka pedig 3. lett. A negyedik osztályos Németi Bálint szintén harmadik helyen, míg osztálytársa Ruck Mercédesz ezúttal helyezés nélkül zárta a versengést. Őket Varga Antalné készítette fel a megmérettetésre.

Maczelkáné Szabó Mária, a rovat felelős szerkesztője

Márciusban történt…

A tavasz első hónapjában több rendhagyó tanórát is tartottak iskolánk pedagógusai. A sort március 6-án Somogyiné Németh Klára kísérletekkel tarkított fizika órája nyitotta, amelyen a 4. és 8. évfolyamosok közösen kaptak lehetőséget a tantárgy szépségeinek felfedezésére. Március 12-én végzőseink – Bodzás István és Bodzásné Bozó Mariann irányítása mellett – a hagyományos és az interaktív oktatás eszköztárát felvonultató irodalom órán József Attila költészete előtt tisztelegtek. Március 17-én pedig Hajas Lászlóné tartott bemutató órát iskolánk tantestülete, valamint. Czellár Mónika tankerületi igazgató asszony és Dr. Debrey Attila vezető főtanácsos tanügyigazgatási referens előtt matematika tantárgyból, a 3.a osztály részvételével.

A Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács és a Tehetség Közhasznú Alapítvány negyedik alkalommal szervezett országos szépen író versenyt, a Magyarországon működő közoktatási intézmények és határon túli, magyar nyelvű oktatásban részesülő sajátos nevelési igényű (SNI) és beilleszkedési, tanulási, magatartási (BTM-N) nehézséggel küzdő gyermekek számára. A verseny célja a kézírás fontosságára való figyelemfelhívás, a sajátos nevelési igényű gyermekek pozitív megerősítése volt.
Ebben a tanévben iskolánk is nevezett a versenyre. A helyi válogató fordulót novemberben tartottuk meg, ahonnan 12  tanuló (Deák Brigitta, Fábián András, Schuch Norbert Bence, Baranyi Apollónia, Varga Jázmin, Varró Vivien, Baranyi Natália, Kiss Dominika, Nové Viktória, Fehér Krisztián, Mohos László és Varga Barbara) jutott tovább a csongrád megyei döntőbe, amit 2015.március 6-án a Szegedi Jerney János Általános Iskolában  rendezték meg Kiskundorozsmán. A 330 fős mezőnyben ügyesen helyt álltak diákjaink, s Varga Barbara 8. osztályos tanuló bejutott az országos döntőbe is. Felkészítő tanáruk Perneki Lászlóné gyógypedagógus volt.

Március 13-án délután tartottuk az 1848/49-es magyar forradalom  és szabadságharc évfordulójáról megemlékező iskolai ünnepségünket a Kelemen László Emlékparkban, melyre alsós és felsős diákjaink közös  műsorral készültek (A műsor összeállítását Bodzásné Bozó Mariann és Bodzás István vállalta el, a zenei betétek betanításában pedig Pap Anikó és Takács Zoltán segítették őket). A hagyományoknak megfelelően tanulóink március 15-én  a városi ünnepségen is bemutatták műsorukat, emellett Gyenes Marcell 6.osztályos tanulónknak jutott az a megtiszteltetés,hogy a megjelentek – és az MTVA kamerája – előtt  Petőfi Sándor Nemzeti dal című  költeményének előszavalója legyen.

Számos szép versenyeredmény született ebben a hónapban. is.  Elsőként Simon Vanessza 8. osztályos tanuló 3. helyezését kell megemlíteni, amit a Pitvaroson megrendezett Arany János Szavalóversenyen ért el. Ugyanerről a megmérettetésről Paksi István, Balogh Borka és Hegyes Mária emléklappal tértek haza. Vanessza mentora Ádókné Debreczeni Ilona volt, a többieket Bodzás István tanár úr készítette fel a versenyre.

Több felsős diákunk is elindult idén a Hevesy György Országos Kémiaversenyen. Ennek területi döntőjét két levelező forduló előzte meg, ahol Szabó Regina és Kovács Luca 7. osztályos tanulók szerezték meg a továbbjutáshoz szükséges pontszámokat. Ők a Makón  megrendezett  területi döntőn is példásan helyt álltak, hiszen az erős mezőnyben Regina a 2., Luca pedig a 4. helyen végzett. A  március 28-i megyei döntőn így Regina képviselhette iskolánkat és a térséget. A lányok felkészítő tanára Csókási Nándorné Manyika néni volt.

A Makó Városi és Térségi Vers- és Prózamondó Verseny március 7 és 13 között lezajlott – korosztályok szerinti- fordulóin kilenc tanulónk adhatott számot előadói képességeiről. A  díjkiosztó ünnepségre március 14-én került sor a Hagymaházban, ahonnan nagy büszkeségünkre,  Barancsik Zsanett 3.a osztályos tanuló, az előkelő harmadik helyezés birtokában térhetett haza, s ezzel jogot szerzett az április 14-én megrendezésre kerülő  megyei döntőn való részvételre. Felkészítője: Kis Lászlóné volt. A többi versenyzőnk (Maczelka Barnabás, Németi Gergő, Arany Boglárka, Molnár Brigitta,Hadobás Tamara, Németi Bálint, Hegyes Mária és Simon Vanessza) könyvjutalomban részesült sikeres szerepléséért. A versek betanítását iskolánk magyar nyelvet oktató  pedagógusainak – Vass Sándornénak, Kis Lászlónénak, Luczóné Hati Juditnak, Debreczeni Istvánnénak, Bodzásné Bozó Mariannak és Ádókné Debreczeni Ilonának – köszönhetjük meg.

Március 24-én az apátfalvi Dózsa György Általános Iskolában  versengtek diákjaink egy, a Víz világnapjáról megemlékező játékos vetélkedőn. Innen sem jöttek haza üres kézzel, hiszen a 4. évfolyamosok között a Varga Antalné által felkészített Hadobás Tamara – Németi Bálint ’páros’ első helyen végzett, a 3. évfolyamosok versenyében  pedig Luczóné Hati Judit tanítványai – Kópiás Levente és Molnár Brigitta – ,a képzeletbeli dobogó 2. fokára állhattak fel. Felső tagozatosaink (Kókai Ildikó, Paksi  István, Kurunczi Nándor, Szabó Dániel, Kiss Lola, Szabó Regina, Cseh Laura és Kókai Alexandra) bár helyezés nélkül, de kellemes élményekkel gazdagodva távoztak a versenyről. Az ő felkészülésüket Csókási Nándorné és Mitykóné Zelman Mária segítette.

Március 26-án  a Pitvarosi Petőfi Sándor Általános Iskola által szervezett Térségi Komplex Angol Versenyen vett részt két tanulónk (Bobák Bianka és Danada Szabina),ahol nyolc Csongrád- és Békés megyei iskola 24 tanulójával mérhették össze angol tudásukat. Bár a versenyt helyezés nélkül fejezték be a lányok, de hasznos tapasztalatokat szerezhettek jövőbeli hasonló megmérettetéseikhez. Felkészítőjük Ádókné Debreczeni Ilona volt.

A hónap utolsó hetét a környezetvédelemnek szentelte iskolánk: március 23-27 között tartottuk a Happy Week elnevezésű témahetet, a Víz világnapja köré csoportosított programokkal. Az eseménysorozat célja a víz  jobb megismerése, kulcsszerepének bemutatása, a vízfogyasztás népszerűsítése volt. Alsó tagozatosaink ennek apropóján a víz védelmére figyelmeztető plakátokat készítettek a rajz órákon, emellett a 3.b és a 4.a osztály egy-egy – csoportmunkában megalkotott – képzőművészeti alkotást is létrehozott egy országos ÖKO iskolai felhívásra. A felső tagozaton is naponta váltották egymást az érdekesnél érdekesebb programok: az első napok filmnézéssel, kiselőadásokkal, egyéni tesztek kitöltésével teltek (melyeket Bárdosné Kurunczi Edit és Mitykóné Zelman Mária állítottak össze). A hét második felében pedig diákjaink és nevelőik, egy tanulmányi séta keretei között ellátogattak  a Zápor Horgásztóhoz, ahol Tóth László mesélt nekik a víz fontosságáról, majd osztálykeretben beszélgettek az egészséges folyadékfogyasztásról és egyénileg vagy csoportosan  hulladékszobrokat készítettek kiürült PET-palackokból.

Maczelkáné Szabó Mária, a rovat felelős szerkesztője

A tél utolsó hónapjának történései

2015. február 3-a óta iskolánk közel negyven tanulója harcművészeti oktatáson vesz részt, amit – intézményünk vezetőinek kérésére – a makói Budo Klub szakemberei irányítanak. A Taekwondo edzések a Sirály utcai tornateremben zajlanak, heti két alkalommal.

Február 4-én a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében nyelvi délutánt rendeztünk az alsó tagozaton. A programon harminc tehetséges kisdiákunk vett részt,akik Maczelkáné Szabó Mária irányítása mellett  csapatversenyben, játékos nyelvi feladatok megoldásával mérték össze angoltudásukat.

Február 6-án – szintén pályázati támogatással-valósult meg az 1-4. osztályos tanulóinknak szervezett egészségnap. A tematikus napon előbb a Luczóné Hati Judit által szervezett sor- és váltóversenyeken bizonyíthatták ügyességüket diákjaink, majd osztályonkénti foglalkozásokon vettek részt, ahol a helyes fogápolásról, az egészséges táplálkozásról és a dohányzás káros hatásairól szerezhettek új ismereteket. A délután folyamán sor került még testtömeg- és testmagasságmérésre, közös grafikonkészítésre, de társasjátékokkal, ügyességi feladatokkal és filmnézéssel is kipihenhették a délelőtt fáradalmait diákjaink. S persze az egészséges étkezések is biztosítottak voltak a gyermekek számára szendvicsek, tejalapú italok, gyümölcslevek és gyümölcssaláták formájában. A tematikus nap koordinátora Hajas Lászlóné volt, a lebonyolítást pedig az alsó tagozatos nevelők és technikai dolgozók segítették. Köszönjük munkájukat.

Az év második hónapjában felső tagozatosaink is egy teljes napot szenteltek az egészséges életmódnak. Ők február 14-én invitálták egészségnappal egybekötött farsangi mulatságra a város apraját és nagyját. Az idén – rendhagyó módon – nem a művelődési ház, hanem az emeletes iskola adott otthont télbúcsúztató rendezvényüknek. A délutánt az osztályok (és tanáraik) jelmezes bemutatkozása nyitotta, majd egyéni fellépők következtek, akik zenés számokkal szórakoztatták az egybegyűlteket. Ezt az osztályok közötti játékos vetélkedő követte ’egészség’ témakörben, majd táncos mulatság és tombola sorsolás zajlott, miközben egészséges ételek és italok kerültek felszolgálásra. Köszönjük a felsős nevelőknek, hogy segítették a gyerekek felkészülését és az SZMK-nak, hogy anyagi támogatásával  és tagjainak aktív közreműködésével lehetővé tették a program zökkenőmentes lebonyolítását.

Ebben az évben is részt vettünk a Székelyudvarhelyen hét éve útjára indított nemzetközi felolvasó-maratonon, mely idén Kányádi Sándor munkássága előtt tisztelgett. 2015. február 17-én iskolánk diákjai és pedagógusai 12 résztvevő ország megközelítőleg 40 ezer jelentkezőjével egy időben olvastak fel a Kossuth-díjas erdélyi magyar költő műveiből.

Február 20-án, pénteken intézményünk adott otthont a „Nyelvünkben élünk” kommunikációs versenynek, melyen a térség (Apátfalva, Csanádpalota, Makó, Maroslele és Pitvaros) iskoláinak 7. és 8. osztályos diákjai bizonyíthatták felkészültségüket. A megmérettetés szervezői Ádókné Debreczeni Ilona, Bodzás István és Bodzásné Bozó Mariann voltak, az esemény lebonyolítását pedig a felső tagozatos kollégák segítették. Iskoláink tanulói kimagasló teljesítményt nyújtottak a versenyen: saját korcsoportjában Cseh Laura és Szabó Regina egyaránt első helyezett lett, míg a Móri Gábor a negyedik helyen végzett. Gratulálunk nekik és az őket felkészítő Bodzás házaspárnak.

Február 26-án a Simonyi helyesíró verseny iskolai fordulója került lebonyolításra, ahová az előválogatókból kilenc diákunknak sikerült bekerülnie. Közülük három tanuló – Bernát Brigitta, Cseh Laura és Hegyes Mária – teljesítette a megyei versenyre való felterjesztéshez szükséges 80%-ot, így ők felkészítőikkel (Ádókné Debreczeni Ilonával és Bodzásné Bozó Mariannal) együtt izgatottan várhatják a folytatást.

Február 27-én újabb közösségi délutánt tartottunk, melyen – a szokásoknak megfelelően – 4-8. osztályosaink vettek részt. A délután feladatai ezúttal a farsangi néphagyományokhoz kapcsolódtak. A gyerekek – a Forró Istvánné és Maczelkáné Szabó Mária által szervezett vetélkedőn – megmutathatták mit tudnak a nemzetközi és hazai télűző rendezvényekről, a magyar néphagyományokról, de kézügyességüket is próbára tehették egy busó báb elkészítésével.

A hónap utolsó napján, február 28-án került megrendezésre az alsó tagozatosok télbúcsúztató mulatsága, a Mini farsang. Az esemény iránt idén is nagy volt az érdeklődés: a fellépők és látogatók megtöltötték a Kelemen László Művelődési Ház nagytermét. Az osztályok színvonalas táncprodukciókkal örvendeztették meg a közönséget: vadnyugati hősök, huncut fabábuk, roma lakodalmas menet, egérnyúzó macskák és disco táncosok elevenedtek meg a szemünk előtt. Zajos sikert arató fellépésüket a felnőttek meglepetés produkciója követte, majd a hagyományoknak megfelelően tombolahúzással zárult a délután. Köszönjük az alsós pedagógusok felkészítő munkáját, valamint az SZMK-s szülők és a Fészek klub önkénteseinek segítségét, akik az árusításban való közreműködésükkel lehetővé tették a rendezvény gördülékeny lebonyolítását.

Maczelkáné Szabó Mária, a rovat felelős szerkesztője