Iskolánk idén is csatlakozott a Magyar Diáksport Szövetség felhívására immár 20. alkalommal megrendezett Magyar Diáksport Napjához, melynek célja, hogy adott napon, minden résztvevő diák legalább 120 percet aktívan mozogjon. A nemes cél elérésének érdekében 2025. szeptember 26-án – a központi helyszín, a Testnevelési Egyetem mellett – országszerte 1400 iskolában (köztük intézményünkben is) legalább két órás sportrendezvényeket bonyolítottak le a pedagógusok, tanítványaik aktív bevonásával.
A program keretei között iskolánk alsó tagozatos diákjai délután a tornacsarnokban vidám hangulatú sor- és váltóversenyeken mérték össze ügyességüket és gyorsaságukat. A Luczóné Hati Judit által szervezett és tanítóink által lebonyolított játékos megmérettetés feladatai nemcsak a sport szeretetét, a mozgás örömét, hanem az együttműködést is erősítették kisdiákjainkban. A gyerekek lelkesen biztatták egymást, a pályát végig betöltötte a lelkes szurkolás és a nevetés – igazi bizonyítékaként annak, hogy a közös sportolás mennyi örömet adhat kicsiknek és nagyoknak egyaránt.





