Tavaszzárás az iskolában

Iskolánkban a tavasz utolsó hetei is bővelkedtek eseményekben és tanulói sikerekben. Ezekről próbálunk rövid áttekintést adni a következő összefoglalóval.

2015. április 10-én a XVII. Deszki Maros Menti Fesztivál rajzpályázatán Kovács Klaudia hetedik osztályos tanulónk az előkelő 3. helyezést szerezte meg a népes és színvonalas mezőnyben. Gratulálunk neki és felkészítő tanárának Bertus Barca Anikónak.

Szintén dicséretet érdemel a nyolcadik évfolyamos Varga Barbara, aki április 18-án a sajátos nevelési igényű gyermekek számára megrendezett IV. Országos Szépíró Verseny döntőjében képviselte iskolánkat Budapesten. A megmérettetésről – ahová felkészítő tanára Perneki Lászlóné gyógypedagógus kísérte el- emléklappal és élményekkel gazdagon térhetett haza.

Május 5-én elsőseink az  Idősek Nappali Klubjába látogattak el anyák napi összeállításukkal,majd május 7-én a Szállást Adó Idősek Klubjában is bemutatták műsorukat. Felkészítő tanáraik: Szabóné Kecskeméti Margit és Forró Istvánné voltak. (Május első heteiben osztálykeretben alsó tagozatosaink, valamint az ötödik és hetedik évfolyam diákjai is műsorral és saját készítésű ajándékokkal emlékeztek meg az őket felnevelő anyukákról, nagymamákról.)

Május 6-án a Pitvarosi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és a Csanádpalotai Dér István Általános Iskola egy közös pályázat keretében szervezte meg az „Sportolj és ne verekedj!” rendezvénysorozat második programját egy meghívásos kispályás labdarúgó kupát 5 csapat részvételével, mely a TÁMOP 3.1.4-B „Köznevelés az iskolában” – PH Modul keretében valósult meg. A focibajnokságon  alsós labdarúgóink (Kiss Kamilló 2.a, Fülöp Kevin és Nagy Renátó 3.a, Bognár Rajmond, Boldizsár Szilveszter, Debreczeni Tamás, Gera Norbert Jakucs István és Pászti Zsolt 4.a )I. helyezést értek el.

Ugyanezen a napon három alsós tanuló (Arany Boglárka és Barancsik Zsanett 3.a osztály és Hadobás Tamara 4.a osztály) képviselte iskolánkat a Városi-Térségi Kazinczy Szépkiejtési versenyen. Mindhárman kiválóan szerepeltek a megmérettetésen. A harmadikosok versenyét  Zsani emléklappal zárta, Bogi pedig I. helyezett lett, így – a negyedikesek között különdíjban részesített Tamarával együtt- jogot szerzett a május 14-i megyei döntőn való részvételre. Ott ugyan már helyezést nem értek el, de méltó módon képviselték iskolánkat. Felkészítő tanáraik: Kis Lászlóné és Debreczeni Istvánné. Gratulálunk a gyerekeknek és a tanító néniknek egyaránt!

A pitvarosi általános iskola és intézményünk május 8-án szervezte meg az „Sportolj és ne verekedj!” rendezvénysorozat újabb programelemét. Ez egy Pitvaroson megrendezett  Alsós Atlétika Verseny volt, melyre Nagyérről, Ambrózfalváról, Csanádalbertiről, Csanádpalotáról is érkeztek gyerekek. Összesen 124 alsós mérte össze erejét 60 és 200 méteres síkfutásban, kislabda és medicin labda hajításban, valamint távolugrásban, 4 korcsoportban és nemenként külön. A verseny összesített végeredménye a palotai gyerekek jelentős erőfölényéről tanúskodik: Az 1.osztályos fiúk között Kindel Ádám 1., míg Bednár Gergő 3.helyezett lett, a lányok versenyében pedig Varga Natasa szintén az 1., Nagylaki Amanda a 2. helyen végzett. Második osztályos fiú versenyzőink –Németh Zoltán és Németi Gergő– a dobogó első két fokára állhattak fel,míg ugyanebben a korcsoportban a lányok- Varga Dzsenifer és Venyercsán Lilla – a 3. ill 11.helyet szerezték meg. A harmadikos Nagy Renátó első, míg Fülöp Kevin negyedik helyezett lett korosztályának fiú versenyzői között. Ugyanitt a lányok versengésében Kardos Ramóna lett az első, Deák Klaudia pedig a hatodik helyezett. A 4. évfolyamos fiúk versenyét Boldizsár Szilveszter nyerte meg, s őt Jakucs István követte a dobogón, a lányok között pedig Varró Vivien a 4., Háló Leila  az 5.helyet szerezte meg. Gratulálunk a tanulóknak a szép eredményekért és az köszönjük a diákok erőnlétét, ügyességét egész évben fejlesztő alsós pedagógusok munkáját (1.a: Forró Istvánné, 2.a: Kiss Kamillóné, 3.a: Hajas Lászlóné, 3.b: Luczóné Hati Judit, 4.a: Fülöpné Borsos Ágnes)

Május 14-én délután került sor a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és a Csanádpalotai Dér István Általános Iskola művészeti tagozatainak vizsgával egybekötött koncertjére, néptáncbemutatójára és kiállítására. A rendezvényt a Kelemen László Művelődési Ház falfestményének felavatása és a két intézményvezető –Kincses Tímea és Szabó Zsuzsanna -beszéde nyitotta meg. Ezt követően előbb néptáncosaink, majd kis zenészeink bemutatkozása következett. Végül a ’képzőművészeink’ zárókiállítását tekinthették meg a rendezvényre ellátogató, szülők, rokonok és érdeklődők. Gratuláció illeti meg a művészeti oktatásban résztvevő gyermekeket és felkészítő tanáraikat (Kálmán Lucát, Pap Anikót, Takács Zoltánt és Bertus-Barcza Anikó) a színvonalas produkciókért.

Rajzszakköröseink közül ketten (Faragó Lili 2.a és Kovács Klaudia 7.a) bejutottak a VI. Szivárvány Országos Képzőművészeti Verseny   döntőjébe,amire május 16-án került sor Szentesen, Itt a szakértő zsűri  az előzetesen beküldött munkák és  a helyszínen készült alkotások alapján döntött a helyezésekről. Tanulóink nagyon ügyesen szerepeltek a versenyen,hiszen Lili  a 16., Klaudia pedig a  33. helyezést szerezte meg a korcsoportonként 50-50 fős mezőnyben,így mindketten elismerő oklevéllel térhettek vissza iskolájukba. Gratulálunk a szép teljesítményhez a gyerekeknek és felkészítő tanáruknak Bertus-Barcza Anikónak.

Május 22-én Budapesten a Kötöttfogású Diák Olimpián  Debreczeni Tamás  a Diák II.korosztály   bronzérmét szerezte meg az 50kg-osok versenyében (Ezzel sikerült túlszárnyalnia április 26-i sikereit is, amikor a Diák II. Kötöttfogású Magyar Bajnokság 5.helyezettje lett az orosházi Spartacus Birkózó Klubot színeiben.) Gratulálunk kiemelkedő teljesítményéhez!

Május 27-én a könyvtár épülete adott otthont az alsó tagozatosok Vers- és Prózamondó Versenyének,amelyen – az osztályszintű előválogató versenyek után- már csak a 2-4.évfolyam húsz legtehetségesebb előadója mérkőzhetett meg. A színvonalas versenyen a következő eredmények születtek:
A második évfolyamosok versenyében az 1. helyezett Maczelka Barnabás, a 2. Nagy Melissza,a 3. Faragó Lili lett.
A 3. évfolyamosok versenyét Barancsik Zsanett nyerte meg. Itt Arany Boglárka a második helyen végzett, míg Molnár Brigitta és Puskó Hanna közösen állhattak fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. A zsűri döntése értelmében Deczki Csilla a kategóriában nyújtott kiemelkedő teljesítményéért különdíjban részesült.
A negyedikesek mezőnyéből a zsűri csak két tanulót emelt ki és jutalmazott oklevéllel:  Hadobás Tamara 1. helyezett, Németi Bálint pedig 2.helyezett lett. A verseny többi résztvevője emléklapot kapott. Köszönjük a felkészítő pedagógusok (Vass Sándorné, Kis Lászlóné, Luczóné Hati Judit és Debreczeni Istvánné) munkáját, valamint az iskolai alapítvány és az SZMK anyagi támogatását,ami lehetővé tette a jutalomkönyvek megvásárlását a gyerekek megvendégelését.

Május 28-án a leendő elsősök számára tartott nyílt órákat iskolánk, ahol a kicsik a búcsúzó negyedikesekkel  és jövendő tanító nénieikkel (Debreczeni Istvánné és Varga Antalné) tölthettek el két kellemes,játékkal teli órát,majd élményekkel telve és ajándékokkal megrakodva térhettek vissza óvodájuk falai közé.

Május 30-án a Városi Gyermeknap eseménysorozatának nyitóprogramja a TÁMOP 3.1.4-B „Köznevelés az iskolában” – PH Modul keretében megvalósuló ’Szólj, láss, cselekedj!’ elnevezésű flashmob volt,amely a Kelemen László téren került bemutatásra iskolánk több mint 40 diákjának aktív közreműködésével. A több hetes felkészüléssel megvalósuló villámcsődülettel a résztvevő 3-4. és 7-8. osztályos tanulók a családon belüli erőszak ellen próbálták felemelni hangjukat. A koreográfia megálmodója és betanítója Kis Lászlóné tanító néni volt, a zenei alapot pedig Kállay-Saunders András Running című dala adta.

Maczelkáné Szabó Mária, a rovat felelős szerkesztője