Városi és Térségi Helyesírási Verseny

2019. április 15-én rendezték meg Makón, a Kálvin Téri Református Általános Iskolában a több évtizedes hagyományra visszatekintő, kisiskolások számára kiírt Városi és Térségi Helyesírási Versenyt.
A 2 – 4. évfolyamon lebonyolított megmérettetésre 10 iskola 75 tanulója nevezett. A verseny három részből állt. Először a tanulók tollbamondást írtak, majd másoltak és végül egy feladatlapon bizonyíthatták nyelvtani és helyesírási ismereteiket. Mivel a szép, magyar nyelvhasználathoz hozzátartozik a szépírás, a szabályos, pontos betűalakítás, ezért a szépírás is fontos része volt a versenynek.
Intézményünket Kis Lászlóné tanítványa, a 3. osztályos Kása Richárd Zsolt képviselte a megmérettetésen, aki szoros küzdelemben, mezőnyének 27 versenyzőjéből 24-et maga mögé utasítva 3. helyezést ért el, ezzel jogot szerezve a Mórahalmon április 27-én rendezendő megyei döntőn való indulásra.

József Attila Versmondó Verseny

2019. április 11-én – A Költészet napján – a Mezőhegyesi József Attila Általános Iskola, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola, Mezőhegyes Város Önkormányzatának együttműködésével immár 27. alkalommal rendezte meg nagy hagyományokra visszatekintő József Attila versmondó versenyét.
Intézményünket a 3-4. osztályos korcsoport népes mezőnyében Arany Bence és Nyerges Balázs képviselte ebben a tanévben és nagy örömünkre mindketten helyezettként tértek haza a megmérettetésről.
Bence, Mentovics Éva: Hova tűnt az ellenőrző? című versének színvonalas bemutatásáért a képzeletbeli dobogó 1. fokára állhatott fel és a közönségdíjat is ’bezsebelhette’, míg Balázs, Kányádi Sándor: Az okos kos című versével 3. helyezést ért el. Gratulálunk mindkettőjüknek és köszönjük felkészítő tanítóik Kis Lászlóné és Vass Sándorné munkáját!

Határon átívelő honismereti verseny

2019. április 5-én Csongrádon, a Széchenyi István Általános Iskolában rendezték meg azt az 5-6. évfolyamosok számára kiírt honismereti versenyt, melyre idén rekordszámú – köztük 5 határon túli – csapat nevezett.
Iskolánk diákjai – tisztesen helyt állva – helyezés nélkül, de élményekben gazdagon tértek haza a faluhoz és a falusi mesterségekhez kapcsolódó, változatos feladatokban bővelkedő megmérettetésről. Felkészítő tanáraik Bodzás István és Máté-Fehér Anna voltak.

   

Deszki Maros Menti Fesztivál

2019. március 22-én iskolánk két tanulója, Nagy Kevin és Kovács Milán mutatkozott be a XXI. Deszki Maros Menti Fesztiválon, szólóhangszer alsó tagozatos kategóriában. Mindkét fiúra nagyon büszkék vagyunk, mert kiválóan szerepeltek rangos versenyen. Kevin trombitán, Milán tenoron játszott. Az erős mezőnyben a zsűri Kevint bronz minősítéssel, Milánt emléklappal jutalmazta. Kevint Pap Anikó tanárnő, Milánt Takács Zoltán tanár úr készítette fel a megmérettetésre. Gratulálunk a fiúknak és köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját.

Megyei Petőfi – szavalóverseny

2019. március 13-án rendezték meg a Szentesi Klauzál Gábor Általános Iskolában a már több évtizedes hagyományra visszatekintő, alsó tagozatosok számára kiírt megyei Petőfi-szavalóversenyt, ahol a 3-3 fős szakmai zsűrik két korcsoportban hallgatták meg a versenyzőket, hogy kiválaszthassák Csongrád megye idei legjobbjait.
Intézményünket és a Makói térséget a 3-4. évfolyamosok megmérettetésén Kis Lászlóné tanítványa Arany Bence képviselte, aki idén is brillírozott: Mentovics Éva: Hova tűnt az ellenőrző? című versével harmadik helyezést ért el a 23 fős, válogatott mezőnyben.
Gratulálunk a szép teljesítményhez és köszönjük Ildi néni munkáját, aki ismét bebizonyította, hogy a tehetséges diákok, hozzáértő kezekbe kerülve, egy kisvárosi iskolából indulva is érhetnek el nagy eredményeket!