Nyári élményeink

Bár az iskolapadok július-augusztus hónapokban üresen álltak, pedagógusaink más helyszíneken és kötetlenebb formában a nyári szünetben sem szüneteltették oktató-nevelő munkájukat.

A sort alsó tagozatos nevelőink (Angéla, Ági,  Erika, Erzsi, Gabi, Ildi, Judit, Magdi, Marcsi és Margit néni) nyitották, akik július 7. és 10. között ’Erdőn-mezőn…’ címmel Mesetábort szerveztek a nyári szabadságot hasznosan eltölteni kívánó kisdiákoknak, a helyi könyvtár falai között. A tábor koordinátora Debreczeni Istvánné és Maczelkáné Szabó Mária, anyagi támogatója pedig Csanádpalota Város Önkormányzata volt. Programok között mesehallgatás, játékos fejtörők, kézműves foglalkozások és szabadtéri sportjátékok egyaránt szerepeltek, mindig az adott napra választott mesékhez ill. állatszereplőkhöz kapcsolódóan. A tábor négy napja alatt számos meseszép alkotás került ki a gyerekek kezei közül, melyek egy hónapon át a helyi művelődési házban rendezett kiállításon voltak megtekinthetőek, a résztvevők tábori életét bemutató fotógyűjtemény pedig még most is megtalálható a szervezők Facebook-oldalán.

Idén – hagyományteremtő céllal – először került megrendezésre a Taekwondo hétvége, amely két napon át (július 11-12) kora reggeltől késő délutánig biztosított programokat a csanádpalotai Zápor – tó partján a Makó környéki taekwondosoknak (köztük iskolánk diákjainak) Gera József mesteredző irányításával. A rendezvény szakmai programjához tartozott hét edzés (amit három fekete öves, több danos mester tartott), két harci bemutató, egy fegyverbemutató, két történelmi előadás, illetve egy töréses bátorságpróba, de lazítani is engedték a kis tanítványokat, hiszen sportbajnokság, kötélhúzó verseny, tojásdobáló párjáték, activity, kreatív meseszövés faragással és drámajáték is szerepelt a palettán Bodzás István tanár úrnak köszönhetően. A napok végén a színes övesek bemutatókat tartottak, a második nap zárásaként pedig a „táborlakók” is bizonyíthatták rátermettségüket deszkák, cserepek és kövek törésével. Köszönjük a szervezők munkáját, a helyszín biztosítását, valamint a kísérő szülők segítségét és adományait a  hagyományos tábori ételeket elkészítéséhez.

A túrázni vágyó gyerekek legnagyobb ellenfele idén a nagy hőség volt a hatodik Természetjáró táborban, melyet július 20-24. között rendezett délelőtti és délutáni rendszerben Bodzás István és Hegedűs Gábor a már szokásos házigazdák (Tóth László; Szikszai Balázs; Varga István illetve a könyvtár dolgozóinak segítségével). Ebben az évben is az óvodásoktól egészen a középiskolásokig terjedt a résztvevők életkora, de nem szabad elfeledkezni a szülőkről sem, akik egyre aktívabban folynak bele a programok segítésébe. A tábor keretét 12 próba adta,melynek teljesítésére 5 napon át 4 helyszínen (Zápor -horgásztó, Szikszai-tanya, Városi Könyvtár, Maros part) kaptak lehetőséget a résztvevő diákok. A változatos programok (csalikészítés, halfogás, szamaragolás, kerékpártúra, könyvtári mozizás, söprűfoci kupa, rögbi meccs, tini-nindzsa edzés, bátorságpróbák) képesek voltak feledtetni  a gyerekekkel a körülöttük tomboló hőséget is, így a kis természetjárók élményekkel gazdagon megrakodva térhettek haza, mely élmények biztosan kitartanak majd a következő évi természetjáró tábor megnyitásáig.

Augusztus 27-28 között a Községházi iskola adott otthont a leendő első osztályosok iskolai beilleszkedését megkönnyíteni kívánó Fecsketábornak, melynek ötletgazdája Debreczeni Istvánné, lebonyolítói pedig – Gabi néni mellett – a jövendő elsős tanító nénik (Hajas Lászlóné, Varga Antalné és Maczelkáné Szabó Mária) voltak. A tábor két napja alatt a gyerekek ízelítőt kaphattak az iskolai életből (anyanyelvi és matematika feladatokat oldottak meg játékos formában, mondókákat tanultak, zöldség- és gyümölcsfelismerő versenyen vettek részt, nyírtak, ragasztottak, nyomatokat készítettek, sportoltak és közös sétát tettek az intézmény épületei között), s közben észrevétlenül megismerték egymást, leendő tanítóikat, s jövendő oktatási intézményüket is.

Augusztus 28-án, ha még csak képletesen is, de már minden diákunknak vissza kellett ülnie az iskolapadba, hiszen ekkor került sor a 2015/2016-os tanév nyitóünnepségére. A hagyományoknak megfelelően a Himnusz elhangzása után először a harmadik évfolyam diákjai köszöntötték az új tanévet, zenével, tánccal és humorral fűszerezett  műsorukkal,mellyel még az iskolát kevésbé váró diáktársaik arcára is sikerült mosolyt csalniuk. (A előadás összeállítója és betanítója Fülöpné Borsos Ágnes és Vassné Sándorné voltak, a fellépéshez szükséges kellékeket Forró Istvánné, a színpadi díszleteket és a kivetítést pedig Maczelkáné Szabó Mária készítette el). Ezt követően igazgatónőnk, Szabó Zsuzsanna tanévnyitó gondolatai hangzottak el, majd sor került az elsős ’kisfecskék’ – tavaly óta már hagyományosnak számító- eskütételére, mellyel ünnepélyesen is iskolánk diákjaivá váltak. Ennek emlékére intézményünk vezetőitől egyenként átvehették fogadalmuk névre szóló példányát, a másodikosoktól pedig megkapták jelképes kis tanszercsomagukat is. Az ünnepséget a Szózat közös eléneklése zárta, ezt követően pedig az osztályfőnökök adtak rövid tájékoztatást diákjaiknak az elkövetkező napok legfontosabb teendőiről.

Az előttünk álló 2015/2016-os tanévhez nagyon sok kitartást, sikert és rengeteg pozitív élményt kívánunk valamennyi diákunknak és pedagógusunknak, s előre is köszönjük a kedves szülők munkánkat támogató együttműködését!

Maczelkáné Szabó Mária,a rovat felelős szerkesztője